Job-coaching

follow_your_dreams“Ha olyan munkád lesz, amit szeretsz, soha többé nem kell dolgoznod” (Konfucius)

Ritkán találkozom olyan emberrel, aki azt mondaná, szívből szereti a munkáját.  Ennek egyik oka lehet, ha a személyiségünktől távol álló munkakörben, vagy számunkra nem megfelelő munkahelyi légkörben dolgozunk. Ismerni kell a célt, tudni kell, milyen a saját személyiségünk, és ehhez milyen munkahelyi szerep társul ahhoz, hogy legyen esélyünk megtalálni és megteremteni azt a munkahelyet, ahol örömmel tesszük a dolgunkat. A változáshoz szükséges alap tehát itt is önmagunk ismerete. Megrögzötten hiszem, hogy lehet olyan munkát találni, amit az ember szívből szeret, csak idő kell hozzá, elszántság és kitartás. Nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki a helyére kerül attól, hogy munkahelyet / szakmát vált, valami újba, másba kezd. Vallom, hogy addig kell keresni, amíg meg nem találjuk a nekünk való munkahelyet. Abban, hogy ne törődj bele valamibe, amit nem szeretsz, hogy legyen erőd kitartani és addig keresni, amíg meg nem találod a Neked valót, vagy át tudd formálni a gondolkodásodat úgy, hogy az segítsen elégedettnek lenni addig is, amíg nincs jobb, örömmel segítek.

Háttér: A coaching mellett HR-tanácsadóként dolgozom. Számomra ideális kombináció a két szakma ötvözete. Ebben az ötvözetben benne van a közgazdász és a szervezetszociológus / pszichológus / coach énem egyaránt. Képviselhetek egy céget, amire büszke vagyok, tárgyalhatok, miközben interjúztathatok különleges embereket nap, mint nap, és segíthetek abban, hogy egymásra találjon az, aki munkatársat és az, aki munkát keres. Sokáig kerestem, hogy számomra mi az ideális munka. A fejvadászat és a coaching ötvözete az, ami boldoggá tesz, amiben minden részemet kiélhetem. Végre egyszerre lehetek üzletasszony és pszichológus – sokat dolgoztam érte – és hálás vagyok sok mindenkinek azért, hogy ez megadatott.